Évköszöntés túrával

 

Immár harmadik alkalommal köszöntjük az évet szigetkerülő túrával. A Petőfi-szigeten találkozott a hideggel nem törődő, de azért nagyon fázó, turista csapatunk. Az állás, várakozás kevésbé tartozik a kellemes dolgok közé -12 C alatti időben.
Az ifjúsági tábor elől indultunk most is. A mozgás jól esett, a gyenge szél meg-,megtalálta az utat a kabátunk alá.
Futrinka utca felé vettük az irányt. Útközben meglátogattuk a kilátót is, ahonnan most sem látszik semmi érdekes. A házak után a Duna kísért bennünket. A hőmérséklet folyamatosan emelkedett, mire a nagy fordulóhoz értünk egyáltalán nem fáztunk.
A zsilip felé haladva változtattunk a tervezett további útvonalon. Elhatároztuk, hogy a zsilipnél átjövünk a város oldalára, s a Sugó partján megyünk végig a Petőfi-hídig.
Az alacsony vízállás miatt a parti kövezés nagy része szárazra került. Új, érdekes arcát mutatta innen a város.
A hidegtől kicsit kipirulva, egy kellemes túra élményével gazdagodva értünk túránk végére.

2016-ban hárman voltunk, most 2017-ben hatan. Jövőre?

Gelányi Zoltán
szakosztályvezető